2017.08.06.

Óriási rendetlenség uralkodik a tizedik emeleti szobában. Az ágy bevetetlen, a bőröndből a ruhák szanaszét dobálva, mindenhol üres üvegek, a levegő elhasznált. A behúzott függönyökön át éppen csak beszűrődik a napfény. Ahogy ez egy hotelben legtöbbször megszokott. Balázs feje iszonyúan hasogat. Az előtte heverő üvegek száma alapján ez nem is meglepő. Kiitta az egész minibárt az utolsó cseppig. Sőt, még azt az üveget is kiürítette amit ráadásként vásárolt. Utálta a tegnapi tárgyalást. Sőt, gyűlölte ezt az egész üzleti utat. Tudta, hogy az egész csak sok hűhó semmiért.

Ráadásul már induláskor ott volt benne egy nagyon rossz érzés, az a tipikus megmagyarázhatatlan balsejtelem. Nem szimplán azért, mert értelmetlennek tartotta ezt a látogatást. Nem. És sajnos a tegnap este megadta a választ a rossz előérzetre. Nem érte el telefonon a feleségét. Több üzenetet küldött de egyik sem ment el. Még a hangpostára is rábeszélt, pedig mindig is irtózott a „sípszó után hagyjon üzenetet” szövegtől.

Balázs a távirányítóért nyúl és bekapcsolja a tévét. Pár másodperc múlva megjelenik a kép. Éppen a híradó megy, benne egy tegnapi baleset képeit mutatják. Összesen öten haltak meg a frontális ütközésben. Köztük egy nő és két gyerek. A felesége és az ikrek.

Balázs nagyot sóhajt, a szeme könnyben úszik. Tegnapig volt kikért az életét adni. Ma pedig már nincs miért élni. Lassan feláll, kitámolyog az erkélyre, átmászik a korláton és ugrik.

Címkék: halál, szomorúság

Ezeket a cikkeket olvastad már?